A NABE zamárdi csoportja, 2010. március 8-án ünnepelte megalakulásának 15 éves évfordulóját és egyben tisztújító közgyűlését is megtartotta. Vendégünk volt Szauer Rózsa elnök asszony, Csákovics Gyula polgármester, és városunk képviselői. Elsőként Kalmár Imréné elevenítette fel a 15 évvel ezelőtti eseményeket, a megalakulás körülményeit, majd Hirsch Judit csoportvezető megtartotta beszámolóját a 2009-es év és az elmúlt 5 év megvalósított programjairól.
Ezt követően elismerő okleveleket adott át 10 csoporttársunknak, akik az elmúlt 15 év alatt élen jártak a társadalmi munkában. Szakáli Anna költőnő,egyesületi tagunk mondta el csodálatos versét, melyet erre az ünnepi alkalomra írt.(melléklet csatolva) Elnök asszonyunk beszédében kiemelte, hogy nagyon büszke a zamárdi csoportra és sokszor megemlíti a nyilatkozatok során, mert a NABE legnagyobb taglétszámú csapata a Zamárdi. Megköszönte a leköszönő vezetőség lelkiismeretes munkáját. Sajnos Hirsch Judit nem vállalta a következő 5 évre az irányítást. Hála és köszönet áldozatos, önzetlen munkájáért! A jelölő bizottság vezetője, Gulyás Józsefné javaslatot tett az új csoportvezető és vezetőségi tagok személyére. Egyesületünk tagjai elfogadták és egyhangúlag megszavazták a jelölt személyekre tett javaslatot. A következő 5 évre Kajdi Tibornénak szavazta meg a bizalmat, mint csoportvezető. Vezetőségi tagok: Hirsch Judit, Halászné Matyikó Ágnes, Tóth Józsefné, Troppertné Kránitz Tímea. Elnökségi tagnak Tóth Józsefnét jelölték. Kajdi Tiborné nagy kihívásnak és megtiszteltetésnek érzi a feladatot. Az eredményes és a sikeres munka elvégzéséhez kérte a tagok és a város vezetőinek támogatását. Az ünnepi tisztújító közgyűlés után állófogadásra hívtuk meg kedves vendégeinket és egyesületünk tagjait. Az új csoportvezető Kajdi Tiborné elérhetősége: Lakcíme: 8621 Zamárdi, Fő utca 63. Telefonszáma: 06-309472925
Sok sikert kívánunk a következő 5 év feladataihoz!